Mádéfalva

A Középcsíki-medence legnépesebb települése. A Madéfalvi Hargita (1710 m) lábánál, a Mórhegyese aljában, 680 m magasságban települt. 1992-ben 2.812 lakója volt, melyből 2.644 magyar, 167 román. Közigazgatásilag Madéfalva községhez tartozik Csicsó, Csaracsó, Csíkrákos és Göröcsfalva.

Neve szorosan összefonódik a székely határőrség erőszakos szervezésével szembeni határozott ellenállással, valamint az osztrák katonaság által itt 1764-ben véghezvitt vérfürdővel, tömegmészárlással. A csicsói vasútállomás és rendező pályaudvara országos viszonylatban is jelentős. A csicsói pályaudvarról kiinduló gyimesi vasútvonal (1897) Moldvával teremt kapcsolatot. Csíkcsicsóval a határt a vasútállomás közeli Határ utca jelöli ki.

Római katolikus temploma Felszegen, a Csengettyűnél balra kanyarodva közelíthető meg. A Patakelve, Középtíz és Vargaszeg tízesek találkozásánál épült. Madéfalva Csíkrákos plébániájához tartozó filia volt. 1911-ben vált önálló egyházközséggé Saját kápolnája csak 1743-ban épült Morhegyesen. A templom közelében van az 1-es számú Zöld Péter Általános iskola.

Az 1300-as években, a temetőben épült kis Szent Anna-kápolnát 1840-ben bontották le. 

Honlap elérhetősége: www.madefalva.ro

 

Kulturális rendezvényterv 2025.

Herend Város 2025. évi kulturális rendezvénytervét IDE kattintva megtekintheti.

A családi fogyasztói közösségekre vonatkozó kedvezményhez hatósági bizonyítvány kiállítása

A Kormány 345/2022. (IX. 9.) Korm. rendelete 1.§ 4/A. A családi fogyasztói közösségekre vonatkozó kedvezmények 7/A. § (1) alapján a települési önkormányzat jegyzője a kérelemre 8 napon belül hatósági bizonyítványt állít ki a lakás rendeltetési egységek számáról. KÉRELEM NYOMTATVÁNY ide kattintva letölthető.A hatósági bizonyítvány kiállítása helyszíni szemléhez kötött, melyhez előzetes telefonos egyeztetés szükséges a 88/513-702 telefonszámon.

Keresés a honlapon