Nők Magyarországért Díj
 
2020-ban felhívást tettek közzé olyan nők erkölcsi és anyagi elismerése céljából, akik a COVID-19 járvány idején bátran, kitartóan és példamutató módon helytálltak azokon a területeken, amelyek működése kiemelkedő fontosságú volt a járvány terjedésének lassítása, a betegség megelőzése-kezelése, a járvány negatív hatásainak csökkentése vagy a járvány idején az életfeltételek biztosítása érdekében.
Kérjük szavazzon Orbán Katalinra, településünk méltán elismert polgárára. 
Katalin önzetlen, dolgos nő, aki saját szabásmintát használva (és azt a közösségi oldalakon megosztva) két hónap alatt 50.000 maszkkal segítette több intézmény működését (kórházak, gyógyszertárak, posta, idősek otthona, gyermekklinika stb. részére). A maszkokért és munkájáért pénzt nem fogadott el, a felhasznált anyagokat mind a munkáját támogató intézményektől kapta. Rengeteg köszönetnyilvánítás kapott belföldről, külföldről egyaránt, önzetlen munkáját szeretnék ezzel a díjjal is meghálálni. (Pályázati szöveg) Csodálatos ember és MaszkoSOKK csapata

Szavazatát leadhatja regisztrációt követően a „Rá szavazok” gombra kattintva vagy elküldheti SMS-ben a +36 70 442 5000-as telefonszámra a jelölthöz tartozó azonosító kódot. (Az SMS-ben történő szavazás alapdíjas.) A szavazók között értékes nyereményeket sorsolnak a felajánlások közül!

https://szavazas.nokmagyarorszagert.hu/

Herend Város Önkormányzat

Polgármestere

8440 Herend, Kossuth u.97.

Tel: (88) 513-701   Fax: (88) 513-705

MEGHÍVÓ

Tisztelt Képviselő Asszony/Úr!

Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete

2020. szeptember 21-én (hétfőn) 17.00-kor ülést tart,

melyre tisztelettel meghívom.

Az ülés helye: Herendi Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Napirend:

1. Az Önkormányzat 2020. évi költségvetési rendeletének II. módosítása

Előadó: Jánszky Lajos László polgármester

2. Tájékoztató Herend Város Önkormányzata kiadáscsökkentő és bevételszerző intézkedéseiről

Előadó: Jánszky Lajos László polgármester

3. Villamos energia beszerzése önkormányzati csoportos közbeszerzéshez történő csatlakozással

Előadó: Jánszky Lajos László polgármester

4. Csatlakozás a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázat 2021. évi fordulójához

Előadó: Jánszky Lajos László polgármester

5. Vételi ajánlat a Herend, 0144/8 hrsz.-ú ingatlanra

Előadó: Jánszky Lajos László polgármester

6. Herend város településrendezési eszközeinek módosítása - végső szakmai véleményezési szakasz

Előadó: Jánszky Lajos László polgármester

7. Saját erő biztosítása a TOP-4.3.1-15-VE1-2016-00002 azonosító számú projekt megvalósítására

Előadó: Jánszky Lajos László polgármester

8. Herend Város Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet módosítása

Előadó: Jánszky Lajos László polgármester

 

Megjelenésére feltétlenül számítunk!

                                                                                                                  

Herend, 2020. szeptember 17.

Tisztelettel:

Jánszky Lajos László sk.

       polgármester

Pénzügyi, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság

Elnöke

8440 Herend, Kossuth u.97.

Tel: (88) 513-701   Fax: (88) 513-705

Meghívó

Tisztelt Bizottsági tag!

Tisztelt Képviselő!

                                                                 A Pénzügyi, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság

2020. szeptember 21-én (hétfőn) 16.00-kor ülést tart,

melyre tisztelettel meghívom.

 

Az ülés helye: Herendi Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Napirend:

1. Az Önkormányzat 2020. évi költségvetési rendeletének II. módosítása

Előadó: Jánszky Lajos László polgármester

2. Tájékoztató Herend Város Önkormányzata kiadáscsökkentő és bevételszerző intézkedéseiről

Előadó: Jánszky Lajos László polgármester

3. Villamos energia beszerzése önkormányzati csoportos közbeszerzéshez történő csatlakozással

Előadó: Jánszky Lajos László polgármester

4. Csatlakozás a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázat 2021. évi fordulójához

Előadó: Jánszky Lajos László polgármester

5. Vételi ajánlat a Herend, 0144/8 hrsz.-ú ingatlanra

Előadó: Jánszky Lajos László polgármester

6. Herend város településrendezési eszközeinek módosítása - végső szakmai véleményezési szakasz

Előadó: Jánszky Lajos László polgármester

7. Saját erő biztosítása a TOP-4.3.1-15-VE1-2016-00002 azonosító számú projekt megvalósítására

Előadó: Jánszky Lajos László polgármester

 

Megjelenésére feltétlenül számítunk!

                                                                                                                

Herend, 2020. szeptember 17.

Tisztelettel:

   Hegyi Gábor sk.

          elnök

Kulturális rendezvényterv 2025.

Herend Város 2025. évi kulturális rendezvénytervét IDE kattintva megtekintheti.

A családi fogyasztói közösségekre vonatkozó kedvezményhez hatósági bizonyítvány kiállítása

A Kormány 345/2022. (IX. 9.) Korm. rendelete 1.§ 4/A. A családi fogyasztói közösségekre vonatkozó kedvezmények 7/A. § (1) alapján a települési önkormányzat jegyzője a kérelemre 8 napon belül hatósági bizonyítványt állít ki a lakás rendeltetési egységek számáról. KÉRELEM NYOMTATVÁNY ide kattintva letölthető.A hatósági bizonyítvány kiállítása helyszíni szemléhez kötött, melyhez előzetes telefonos egyeztetés szükséges a 88/513-702 telefonszámon.

Keresés a honlapon